A NEFAB Magyarország története
A NEFAB csoport 2002 februárjában kezdte meg mûködését Magyarországon. Az elsõ hónapokban a németországi vállalatunk reprezentatív irodájaként, Zalegerszegi telephelyrõl szolgáltuk ki partnereinket.
A fejlõdés és a fejlõdési lehetõség egyértelmû volt, ezért nagyon rövid idõn belül a cégcsoport úgy döntött, megalakítja az önálló jogi képviseletet kft formájában, 2002 októberében. A cég így 3 fõvel indult el, azonban fejlõdésünk már az elsõ perctõl kezdve igen gyors volt. 2003 júniusában a létszámunk már 5 fõre bõvült
2004 elejére nyilvánvalóvá vált, hogy szükség van budapesti jelenlétre is, ennek érdekében áprilisban elfoglaltuk adminisztratív telephelyünket a Könyves Kálmán körúton. Mindeközben fejlõdésünk tovább tartott, és csakhamar 7 fõvel büszkélkedhettünk, miközben létrehoztuk Romániában a reprezentatív irodánkat is.
2005 elején fontos feladat várt ránk, elindítani a korábban Németországban már sikeres PDC-t, vagyis Packaging Development Center-t, a regionális csomagolástechnikai fejlesztõ központunkat. A PDC három fõvel kezdte meg tevékenységét, májusra a csapat leterheltsége a projectekbõl adódóan már 80% felett volt. A PDC mellett és a komoly mértékû fejlõdésnek köszönhetõen további 4 fõvel bõvült cégünk. Eközben sikeresen bevezettük TÜV által certifikált ISO 9001:2000 minõségbiztosítási rendszert.
2006 komoly fordulatot hozott, január 11-én a NEFAB Packaging Hungary Kft. publikálta akvizícióját a MacFarlane Csomagolástechnikai Kft-vel. A 2006-os évünk teljes egészében az akvizíció által okozott feladatok végrehajtásával telt, illetve annak elõkészítésével, hogy cégeinket jogilag is egyesíteni tudjuk. 2006 júniusában korábbi megállapodásunknak megfelelõen megváltoztattuk a MacFarlane Csomagolástechnikai Kft nevét, amely ezt követõen a NEFAB Supply Chain Kft.-t viselte. Az akvizícióval cégünk közel megduplázódott eredményeit tekintve, létszámunk pedig megháromszorozódott.
A 2006 december 31-ei állapot szerint a konszolidált jelentésben 47 munkatársat jelenthettünk.
2007 február 11-én cégeink egyesülése jogilag is megtörtént, miközben március 12.-én a gyártásunk is sikeresen megszerezte a TÜV certifikálást.
2007, 2008 év után 2009 évben ismét worldstar díjat kaptunk, mely díjak igazolják szakmai tevékenységünk folyamatos sikerét.
2009 novemberében Fótra költöztünk és 2010 évben megvalósult a teljes centralizáció, egy helyen folyik a korábbi külső raktár illetve a gyártás és adminisztráció aktivitása
Nith László
Ügyvezetõ Igazgató